Tények az SM-ben
Mikor javasolt elkezdeni az SM kezelését?

A szklerózis multiplex akkor is aktív lehet, amikor Ön panaszmentes. Hosszú távon ez végül a tünetek súlyosbodását eredményezi. A kutatások kimutatták, hogy a diagnózis felállítása után a lehető leghamarabb elkezdett kezelés segíthet a központi idegrendszer (KIR) károsodásának gyors előrehaladásában, és lelassíthatja az állapotromlás folyamatát. Ne felejtse el megbeszélni az orvosával, hogy a kezelési lehetőségek közül melyik Önnek a legalkalmasabb.
Számos dolog eszébe juthat, amikor a kezelés megkezdéséről dönt. Felsorolunk néhány okot, hogy miért a legelőnyösebb a kezelést a diagnózis felállítását követően elkezdeni:
• Az SM esetében az agy károsodása még a tünetek megjelenése előtt, a korai szakaszban elkezdődhet.
• A korai kezelés késleltetheti a rokkantság időbeli fellépését.
Azt tanácsoljuk, beszéljen az orvosával vagy az SM nővérrel, ha kérdései, netán aggályai vannak a kezeléssel kapcsolatosan.
A központi idegrendszer SM-hez köthető károsodása a betegség korai szakaszában indul, és néhány esetben teljesen észrevétlenül súlyosbodik. Ezek a korai elváltozások, mint például az agyállomány károsodása (pl. agyi atrófia) és a léziók kialakulása kapcsolatba hozhatók a következő problémák kialakulásával:
• Hosszú távú rokkantság.
• Szexuális problémák (például a szexuális vágy elvesztése).
• A gyengébb fizikai állapot miatti mozgásbeli akadályozottság, például járási nehézség. Bővebb információt itt találhat erről.
• A mentális egészséget érintő problémák, például a depresszió és a szorongás fellépése.
Legördülő menü fejléce: Hogyan segíthet rajtam a lehető leghamarabb elkezdett SM-kezelés?]
Mint minden betegségre, az SM-re is igaz, hogy „minél hamarabb tudsz róla, annál hamarabb tehetsz ellene”. A szklerózis multiplex relapszáló-remittáló típusában szenvedőknél a kutatások igazolták, hogy a immunmoduláns kezeléssel (DMT) kezdett korai terápia eredményesebb, mint a későbbi időpontban elkezdett kezelés. Ha a DMT-t a diagnózis felállítása után a lehető legkorábban elkezdik, az csökkentheti a korai SM által okozott károkat: csökkentheti a relapszus ok számát és súlyosságát, késleltetheti a fogyatékosság kialakulását annak a testi, érzelmi és mentális egészségre gyakorolt hatásaival együtt.
Mindez megfontolandó azok számára is, akiknek csak egyetlen relapszusuk zajlott. Ezekben az esetekben a DMT növelheti a következő relapszus bekövetkezéséig tartó időt, korlátozhatja a károsodást és az agyi atrófia mértékét. Ezek figyelembe vételével, panaszmentes állapotban is ajánlatos orvosával megbeszélni az SM korai szakaszában elindítható DMT-kezelési lehetőségeket.
A terápia azonban nemcsak a korai gyógykezelést jelenti, hiszen a DMT akkor is előnyös lehet, ha már egy ideje szklerózis multiplexben szenved. Mindaddig, amíg relapszusokban zajlik a betegség, a DMT-kezelés leállíthatja vagy késleltetheti a további károsodást.
Ne feledje: nem számít, mióta szenved a relapszáló SM-ben, fontos megbeszélnie az orvosával, hogy mikor kellene elkezdeni a DMT-kezelést.
MAT-HU-2000856
Hasonló a témában...

Beszéd és nyelés
Ismerje meg, az SM hogyan hat a beszédre és a nyelésre, és hogyan kezelheti ezeket a tüneteket.
-progresses-(1).jpg/jcr:content/How%20relapsing%20remitting%20MS%20(RRMS)%20progresses%20(1).jpg 767w, /.imaging/webp/sanofi-platform/imgAutox300/dam/smutitars-hu/thumbnail-images/How-relapsing-remitting-MS-(RRMS)-progresses-(1).jpg/jcr:content/How%20relapsing%20remitting%20MS%20(RRMS)%20progresses%20(1).jpg 1200w)
A relapszáló-remittáló szklerózis multiplex (RRSM) lefolyása
Ismerje meg, hogyan teljesedik ki a relapszáló-remittáló szklerózis multiplex (RRSM) az idő múlásával
.jpg/jcr:content/Introduction%20to%20multiple%20sclerosis%20(2).jpg 767w, /.imaging/webp/sanofi-platform/imgAutox300/dam/smutitars-hu/thumbnail-images/Introduction-to-multiple-sclerosis-(2).jpg/jcr:content/Introduction%20to%20multiple%20sclerosis%20(2).jpg 1200w)
Bevezetés az SM-kezelések típusaiba
Ismerje meg a különböző kezelési célkitűzéseket – sz SM progressziójának lelassítása és a tünetek kezelése